Mindenkinek puszi a pocijára, meg az alá, (na jó) aki Soldier!*w*
Mint tudjátok, pénteken volt a bécsi koncertje kedvenc zenekarunknak, amire volt szerencsém elmenni, és ahogy megígértem, érkezem a mesével, meg egyéb kihagyhatatlan mellékletekkel.:3 (képek, videok)
Aznap nem mentem iskolába, pedig igazság szerint simán lett volna rá időm, de hát egyébként sem tudtam volna figyelni. Tiszta ideg voltam, egy részt, mert ugye már egy jó pár hete szerveztem az öltözékemet, és nem volt meg a Linkin Parkos kendőm. Pont aznap nem, és még mindig fogalmam sincs, hova rejthettem. Brühühü... (>~~<) Másrészt ugye azért voltam ideges, mert féltem, hogy nem fogok látni semmit amiatt a pár ezer ember miatt, akik velem együtt részt vettek ezen a bizonyos koncerten. Aztán megjött apa, és körülbelül kettő órakor nekivágtunk az útnak. Az első felében még be voltam pörögve, utána kicsit lelankadtam, majd hívott az egyik barátnőm, felrázott, és utána azzal zaklattam apát, hogy; ,,És mi lesz, ha Chester leveszi a pólóját?" A válasz egy unott ,,Elhányom magam" volt. Kedves, de legalább röhögtem egy jót.:D Nem a kedvenc zenekara, na... Bocsássuk meg neki! Utána kikönyörögtem, mikor rátévedtünk az autópályára, hogy hallgassunk egy kis The Hunting Partyt. Végül sikerült rávennem, úgyhogy folyamatos lábrázások, és izzadt tenyér törölgetés közben énekeltem a dalokat, majd A Line In The Sand közepén megszólalt apa, hogy lassan a határnál vagyunk. Akkor sírtam el magam először. Na, igen... Szerintem nem kell magyaráznom a túlzott fangörcsöt.:D A határ előtt még megálltunk a benzinkútnál venni elemet az ezeregy éves fényképezőgépbe, amivel bár lehet videozni, de utólag kiderült, hogy hangot azt nem vesz. Na, mindegy, ez nem lényeg. Inkább az, hogy mikor átléptük a határt, akkor kezdtem el legjobban pörögni. Számoltam vissza a km-eket, és azzal zaklattam édes egyetlen apukámat, hogy húzza le az ablakot, mert egy levegőt szívok az Istenekkel.:"D Amikor odaértünk, beálltunk a parkolóba, és kiszálltunk, akkor ismét elsírtam magam, de akkor már jobban, mint a kocsiban. Ránéztem a jegyre, azokra a mellettünk álló magyarokra, akiken szintén LP póló volt,. és csak akkor kezdtem felfogni, hogy hova is jöttünk tulajdonképpen. Mikor beléptünk a parkoló feljárójában, picit megnyugodtam, aztán mikor megláttam a fenti nagy sort, akkor ismét zokogni kezdtem. Apa még csak nem is próbált megnyugtatni, inkább röhögött rajtam. Egyébként a nagy sor feleslegesen állt ott, lényegében azért, hogy előbb bejussanak. Pedig amúgy így is, úgy is be engedték volna őket, de mindegy... Az értelem akkor is megmutatkozott. Mi még szépen bementünk, hogy ne kelljen még egy órát fagyoskodnunk, és nyugodtan, (legalábbis apa nyugodtan) megittunk egy bögre capuchinot. Akkor is elsírtam magam, de csak egy picit.:D Mikor elfogyasztottukn az italt, végülis beengedték a népet. Egész hamar sikerült magunkat benyomorogni. Egy néni megmotozott, aztán beértünk az előtérbe. Újabb rövid zokogás után megvettük a bjutifúl és kihagyhatatlan pólót, amiről persze képet is rakok fel, aztán megint elsírtam magam. Le ne merjétek nekem tagadni, hogy számotokra ismeretlen ez a fajta öröm, mert tökön szúrom magam!v.v Igenis, nem volt felesleges a bőgésem, ami aztán hamar elmúlt. Felmentünk, mert azt hittünk, fent kell bemenni, majd ugyanolyan lendülettel legyalogoltunk. Beléptünk a színpados részre, és bőgés on. Annyira zokogtam, hogy két német oda is jött hozzám, megkérdezni, hogy mi a baj. Legalábbis azt hiszem, azt kérdezték, de sokat nem értettem belőle.:"D De tudjátok... Ott áltam középen, a keverőpult mellet, és még az üres színpadot pásztázva gondolkoztam azon, hogy úr isten... Ott fognak állni ők, egész' közel hozzám, ráadásul egy levegőt fogunk szívni, és wááá! Elképesztő érzés volt, már akkor is. Aztán beálltunk a keverőpult mögé, ahol mindent nagyon jól lehetett látni, megjött az Of Mice And Man, és bár tényleg nagyon jók voltak, mégsem tudtam annyira élvezni a zenéjüket, mivel már igazán izgatott voltam a kedvenc zenekarom érkezése végett.. (még az elején picit elsírtam magam, hogy őket is ennyire jól fogom látni, de aztán hamar megnyugodtam) Aztán abbahagyták a zenélést, én pedig lehuppantam, mert még egy órát rendezgették a színpadot. Gondoltuk, mindent nagyon jól fogunk látni onnan, de nagy lófaszt! Az utolsó tíz percben, ugyanis felgyalogolt négy darab ember egy kamerával a keverőpulthoz, és beálltak elénk. Az egyik egy nagydarab kopasz, bőrkabátos csávesz, a másik egy nagy, fekete keretes szemüveges selfiezgető plázapicsa, a harmadik egy normális kinézetű, ám korántsem alacsony faszi, a negyedik pedig egy gonosz, öreg fejű, szőke hajú nyanya volt. Mondanom sem kell, hogy nagyon idegesek voltunk mindannyian. Én ott üvöltöttem, hogy sit down, meg fuck, apa meg azt, hogy: ,,Húzzatok onnan köcsögök!" Aztán... Aztán meghallottam a The Catalyst intróját, és üvöltve zokogni kezdtem. Nem láttam őket, de a tudat, hogy már ott vannak olyan szinten belevágódott a szívembe, hogy azt hittem elájulok. Felugrottam a keverőpult rácsára, leparancsoltak, én meg hisztérikusan kiabáltam, hogy ,,De nem látok semmit", és közben mutogattam azokra a lófitymát szopogató gecievőkre, akik bemásztak elénk. Apa végül elvezetett hátra, ahol aztán megpillantottam Mikeot, és a sírásom már olyan szinten volt, hogy nem bírtam elhinni, amit látok. Belefúrtam a fejem apa kabátjába, és ez a beszélgetés folyt le köztünk:
- Úr isten! Láttam Mikeot! LÁTTAM MIKEOT!
- Akkor nézzed már, ne belém sírj! - kiáltotta röhögve apa, én pedig teljesítettem a kérését, és hisztérikusan énekeltem a Given Up-ot, amiből sikerült felvennem egy részletet a telómmal, hanggal.:3
Amikor elkezdődött a Rebellion, visszafutottunk a keverőpult mögé, és ott mindent láttam! Értitek? Mindent! Annyira fantasztikus érzés volt, hogy az valami leírhatatlan. A Waiting For The End-nél lekerült Chesterről apóló, szóval igen, igen... Hm...:3 A Final Masquerade-t végig felvettem, úgyhogy arról sem fogtok lemaradni, ezt megígérhetem!^^ Egyetlen negatívum volt csupán a koncertben; hrom remix is elhangzott. Először valami Blackout mix, aztán a Joe szóló, és végül a kedvenc számom dubsteppje. Ezzel csupán az a gond, hogy én rühellem a diumdisüm zenét, de azért elviszeltem, mert azért mégiscsak Linkin Park!>:c
Állt mellettem egy gyerek, akinek semmi ritmusérzéke nem volt, és olyan fejjel énekelt mindent, mint aki beszívott. Amikor volt a ráadás előtt az az öt perces szünet, akkor ott üvöltötte, hogy: ,,Vissza, vissza!" Hát mondom, baszd meg, ez magyar... De azért screamelve beszálltam, mire mondta nekem, hogy tök jó fej vagyok. Hát kösz.:D A koncert hátralévő részében a gyerek rám mászva tudott csak mindent csinálni. Igen ám, de olyan büdös izzadságszaga volt, hogy majdnem beszartam... Nem igaz, hogy nem ismeri a dezodort.:D A ráadásnál már olyan hányingerem volt egyébként, (de nem a szagtól, hanem amúgy), hogy majdnem odarókáztam a színpadra a fáradtságom, és a fájó torkom ellenére, azért még ugráltam, és üvöltöttem.:D Kihagynék én egy pillanatot is? Minek néztek ti engem? Egyébként azt nem is említettem, hogy az előzenekarnál rettenetesen kellett pisilnem, de amint megjelentek Ők, ez az érzés elmúlt.:D
Mikor vége volt a koncertnek, szédelegve vánszorogtam apához, és mondtam, hogy ez mennyire jó volt. Akkor már nem kívántam mást, csak aludni. A kocsiban egyből el is feküdtem, és hazáig szunnyadtam. Otthon apa kedves kijelentése összetört bennem valamit. Aki fél, az okkal teszi, szóval csak az erős idegzettel rendelkezők olvassák el a következő párbeszédet!:D
- Tudod kire hasonlít Chester? - nézett rám apa, mire már éreztem, hogy baj lesz ebből...
- Kire? - kérdeztem vissza félve.
- Golamra.
Nem mondom, hogy nem röhögtem, de most miért kellett ezzel leamortizálni így a legszebb anpom után?xD Bár rettenetesen fáradt voltam, persze még négyig forgolódtam, de végül sikerült az ágyamban is nyugovóra térnem.
Összességében egy fantasztikus, és felejthetetlen élmény volt a számomra, (és még nem is említettem a végén Rob szólóját! asdfgabndudb!*o*) de innentől beszéljenek helyettem az ereklyének számító felvételek!:3 (nagyon zúgnak, de ha majd fent lesz youtuben, ígérem kirakom)
Hang nélkül: (amúgy Castle Of Glass, In The End és Numb részlet)
Hanggal: Tényleg eléggé zúg, de ez lényegtelen, hiszen az élményt VALAMENNYIRE átadja. Legalábbis nekem. Hihi:D
Given Up részlet:
Final Masquerate:
Pikcsörök, kérem szépen!
Először is íme én, a még üres színpad előtt, kisírt szemekkel, csodálatos, kicsit sem erőltetett beállással. De legalább OTT VAGYOK!c,:
Az előzenekar!owo
Itt apa hátul felkapott egy pillanatra a kép kedvéért!c,: Olyan kekszi.
Itt már sikerült visszamásznunk a keverőpult mögé, ahol ugrálnom sem kellett a látványért!*o*
Ez egy kekszin megszerkesztett kép.:3
Ez meg egy homályos, de póló nélküli Chester!*o*
~Miharu
.jpg){kind=avatar}